Természetes alapanyagokat használunk, kovászolunk, és szeretjük, amit csinálunk!

Anita vagyok, a Telki Kovászda alapítója. Háziasszonyból lettem házi pék, majd a szakiskola elvégzése után pék. Korábban pénzügyi területen dolgoztam, majd mivel nem volt a környékünkön kézműves pékség, elkezdtem itthon sütni, ami euforikus élményt jelentett számomra. Teljesen magával ragadott az alkotás öröme és a varázslat, ahogy az alapanyagokból életre kel a kenyér. A pékeskedésben éreztem először azt, hogy hazaértem, és ez az élmény a mai napig tart! Közben beiratkoztam a pékiskolába, majd vállalkozásra csábítottam a családomat, hogy megoszthassuk veled az alkotásainkat. Mindenkinek megvan a feladata, így a közgazdasági egyetemet otthagyó, és cukrásznak álló Bianka lányom felel a süteményekért és a tortákért, a villamosmérnök párom, Viktor segít az értékesítésben, illetve a pék-, cukrászgépek javításában, én pedig a termékek előállításán túl a különböző munkafolyamatok és a pékség-cukrászda gördülékeny működésének megszervezésén dolgozom.

Ahogy a Telki Kovászda név sugallja, nagyon fontos számunkra a kovászolás, éppen ezért nálunk minden kenyér természetes, csupán lisztből és vízből készült kovásszal készül, a finom pékáruk pedig még bigát vagy poolisht is tartalmaznak.

Miért tesszük ezt?

Mert a hosszú fermentáció alatt - nálunk minden termék 24 órán keresztül készül! - természetes úton kialakult jótékony baktériumok emészthetőbbé teszik a termékeinket.

Tekintsd meg a termékeinket egy virtuális séta keretében, és akár rendeld is meg őket online:
3 érv, ami miatt érdemes betérni hozzánk:

Adalékmentes termékek

Nem mérgezünk se téged, se magunkat.

Kovászolunk

Hosszan érlelt tésztákat készítünk, mert ezek emészthetőbbek és egészségesebbek.

Kézzel, szívvel és lélekkel

Szeretnénk megadni neked az eredeti receptek nyújtotta hagyományos ízek élményét, ezért kézműves technológiával dolgozunk, és elszántan ragaszkodunk a minőségi alapanyagokhoz.
Várunk sok szeretettel
Telki Kovászda csapat